Gyermekként álmodtam és

azt hittem úgy lesz,

hittem az életben és nem fájt a szívem.

Tudtam, hogy én váltom

meg majd a világot,

láttam a jövőmet és semmi sem bántott.

Lelkemben mindig ott volt valami dallam,

tudtam, hogy elmondhatok

bármit egy dalban,

és hogy ha szeretném elszállok innen,

ez a dal majd repít, a

szárnyán visz engem.

De miért csak én repüljek,

hogyha más is szállhat,

De miért ne adjak dalban

szárnyat, az egész világnak.

Ez a dal most száll, és

lehet, hogy téged megtalál,

így megismerhetsz engem, hogy

mi az, amire szívem vár,

én is szállok e dallal,

magasan repülök most feléd,

neked adom e dalt és vele

együtt a szívem is tiéd.

Csalódtam sokszor már

és sok mindent bánok,

a mélyből én inkább a magasba vágyom.

Hiába mondanád, hogy nem hiszel bennem,

én akkor is tudom majd,

hogy mit kell tennem.

Addig amíg szól a dal, az én szívemben,

addig gondolatban

szárnyalok a fellegekben.

Mindig várok rád, míg van

elég erő a szívemben,

soha nem adom fel, ne is

kérd, ezt nem teszem,

mindig harcolok érted, küzdeni

fogok, míg bírja szívem

nem adom fel, hiszen

mindig küzdeni kell.

Küzdeni kell